annyi mindennel kell tartani-nunk-nom a lépést, hogy nem mindíg bírom..akiket annyira szeretek és akik annyira szeretnek engem azokért érdemes...meg persze a fontos ügyekért..de a többiekkel már rég nem versengek, nem kapkodok a levegőbe egy nemlétező lufi után..élek a pillanatnak..átadom magam dolgoknak..néha meggondolatlanul cselekszem..elkap valami leküzdhetetlen inger..és engedek neki...de Istenem húszéves múltam..mikor, ha nem most...persze még mindíg túl sok bennem a görcs..nincs meg a kicsiszolt carpe diem hangulat..talán nem is lesz meg sohasem..de így is jó

Szóval nem tarom már mindenkivel a lépést..vagy akár úgyis tűnhet hogy elfelejtettem dolgokat és embereket..és helyzeteket..de én nem felejtek..ez a legnagyobb bajom...sokan azt mondják rám, hogy magamnak való vagyok..mostanában én is elkezdtem ezt a kifejezést használni..aztán megvilágosodtam egy sötét éjszakán..én nem magamnak való vagyok..csupán nekik nem vagyok való..és ez az igazság..vannak emberek akik nagyon is értik hogy mi az ami én vagyok..sokszor többet értenek mindenkinél

Ma volt Gergő nagymamájának a temetése...kinnt voltam a Szőke családdal a temetőben és utána az összejövetelen is..furcsa és groteszk ezt mondani de "jól" éreztem magam! Láttam egy családot összetartani ,beszélgetni, akár nevetgélni is. fotóztunk, iszogattunk..olyan volt mint egy születésnap, csak épp nem volt jelen az ünnepelt..mindezt a legnemesebb gyász közepette...jó hangulat volt..már amennyire a helyzet megengedte..és biztos vagyok benne hogy az elhúnyt nagymama valahonnan boldogan figyelt minket..egy családot aki tud örülni a jelennek..mégha az szomorú is..